2014. október 7., kedd

Eredmény hirdetés II. - Legjobban megtestesített szereplő

Kedves Olvasóink, és leginkább versenyzőink!
Ismét elkészültünk egy kategóriával, ami nem más mint a Legjobban megtestesített szereplő című. Valójában ez sokkal nagyobb fejtörést okozott, mint a designes és mint az ezután elkészült kategória, amit nem soká fel is rakunk. Na akkor vágjunk is bele az eredmények kihirdetésébe.

Az első helyezés teljesen egyértelmű volt mindhármónk számára, hiszen nem is kérdés a jelentkezők közül melyik blognak van a legszebben kidolgozva a szereplők rovata. Ez pedig a Borostyán égbolt. Szép, aránylag rendezett képek (mindenesetre nem szembántóan összevissza, vagy csicsás) és részletesen kifejtett leírások a szereplőkről. Mellesleg nincsen telenyomva eszméletlenül sablon karakterekkel, szóval ez a blog az abszolút győztesünk ebben a kategóriában! Gratulálunk!:)
Okleveled:


És itt következtek a bonyodalmak. A második, azaz különdíjas helyezés kiválasztása már jóval nehezebb volt, talán azért, mert egyik blognak sem volt annyira kidolgozva a szereplő oldala mint az elsőé. Na most mi egyáltalán nem zárkóztunk el a szereplős oldal nélküli, megtestesítetlen, fantáziára bízott szereplőjű blogoktól, ám hiányoltuk az ilyen oldalakról az egyszerű, kép nélküli összefoglalást, ami segít az olvasónak még inkább eligazodni a történetben. Mi erre bátorítanánk titeket, hogy a szereplős menü pontba nem feltétlenül kellenek kép, sőt! De sokat segít ha van, csupán leírás.

Szóval a különdíjas. Ennek a blognak is, úgy-ahogy de ki vannak dolgozva a szereplői. Bár alapból nincsen annyi szereplő, mint az elsőnél a kevesebb néha több alapon a The Mafia című blog nyerte nálunk ezt a címet. Selena Gomez sablonságától most eltekintve. Gratulálunk neki is!:)
Okleveled:

Gratulálunk még egyszer az eddigi helyezetteknek! Megpróbáljuk még a héten elkészíteni a végeredményeket (ami egy részben már sikerült is). :)