Szűcs Vanda - Egy ikerpár titkos naplója
Előjáróban: Több kritikát is olvastam erről a könyvről, ám a
negatív vélemények ellenére mégis úgy gondoltam, hogy belevágok. Méghozzá,
azért, mert több barátnőm is mondta, hogy neki tetszett, így egyiküktől kölcsön
is kértem (ezer hála neki). A mű elolvasása előtt megnéztem Szűcs Vanda
interjúit, ami alapján rendkívül szimpatikusnak tűnt, emiatt szinte bűntudatot
éreztem, mikor olvastam és tudtam, hogy erről nem lesz egyszerű kritikát írnom.
Borító: Figyelem felkeltő, az biztos. Nem mondanám, hogy
nekem tetszik (főleg a cím, az borzalmas), de a 13 éves kor körüli lányoknak
megfogja a tekintetét, ahogy az is, hogy Vanda 13 évesen írta ezt. Olvasóként
én is azt mondom, szívesen megveszek egy ilyen könyvet, ennek ellenére íróként
tiltakoztam volna Vanda helyében. Szóval maradjunk annyiban, a borító megfogja
az olvasókat.
Történetről: Két lány, Feltser Luca és Zita, akik
ikertestvérek, és külsőleg szinte egy formák, ennek ellenére belsőleg teljesen
különböznek. Zitát csak a szerelme (vagy ahogy a könyv mondaná: Marci
smaragzöld szemei) érdekli, ezzel szemben Luca elítéli, ha 13 évesen pasija van
valakinek (történetesen a testvérének), sminkeli magát, vagy okos telefonja
van. Tipikus sablon sztori. Viszont a tini lány, aki kezébe fogja, olvasásra
készen a kötetet, bizakodva lapoz bele, hátha mégis ki tudott valami egyedit
hozni belőle Szűcs Vanda "írónő".
Vélemény: Minden eddig olvasott kritika, azt mondta, hogy
szerinte nem túl jó a könyv, de lehet csak, azért gondolja így, mert már
kinőtte a 13 évesekről szóló történeteket, ám a hasonló korúaknak biztos teszik.
Hát, íme, egy olyan vélemény, aminek az írója (én) még ebbe a korosztályba
tartozik (bár így is idősebb nála, szóval lehet, még fiatalabbnak kellene
lennem).
A könyv története nem lenne rossz, de így leírva szinte egyáltalán nem
tetszett. Olyan alapvető hibák vannak benne, amik rontják az olvasás élményét.
Ráadásul 13 éves lányokat elsőnek úgy titulál, mintha körülbelül 10 évesek
lennének, majd hirtelen átvált arra, hogy túlságosan idősebbnek, szinte
felnőttnek tekinti őket. Zita kapcsolata Marcival alapvetően túl nyálas, de
azoknál a részeknél, aminél hangsúlyozni kellene a romantikát (pl. ELSŐ csók)
pont hanyagolja ezeket, csupán röviden megfogalmazza.
Ezeken kívül néhány alapvető hibája:
- Amikor egy naplóbejegyzésként (általában Zita) csak ennyit
ír (pl.): Vera írt egy SMS-t, hogy szobafogságot kapott, amiért megkérdezés
nélkül megvette azt a drága csizmát. Ennyi. Ráadásul ez kerül csak arra az
oldalra.
- Mondatokon belüli hangulat jelek (pl.): De ezen kívül
nagyon :( szomorú :( vagyok, (..)
- Mondatokon belüli felesleges írásjel: Anya kihozott nekem
egy JÓKAI-KÖTETET!!!!!!!!!! A könyvtárból!
- Halmozott írásjel: megértjük ennyiből is: !, esetleg
háromból (!!!), de a megszámlálhatatlan már túlzás, és a szemnek se tesz jót
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!.
- Olyan kijelentések, amit normál esetben egy tini sohase
mondana ki:
pl. 1.: Aztán a kőkorszaki micimackós flanelpizsamámban
nyomogattam a szintén nem valami új mobiltelefonomat. (...) A pizsamáról még
annyit, hogy látszik benne a növekvő mellem, ami tisztára zavaró - és pizsama
alá utálok melltartót venni.
Ilyet senki nem mond, még a naplójának se!!
pl. 2.: Tesin csak ide-oda vonszoltam magam, (...) Azt
hazudtam, hogy megjött, azért vagyok ilyen nyúzott.
Ezt a lányok inkább eltitkolni szokták tudtommal, főleg 13
éves kor körül... Legalábbis szerintem
- Valóságtalan események (pl.): A szilveszteri bulira azért
visszaérünk. Ez már hagyomány Kovács Bence rendezi minden évben az osztálynak
december 31-én. A szülei elmennek az ismerősökkel bulizni, mi pedig Bence
tizenhét éves nővérére, Julcsira vagyunk bízva.
1. Egy 17. éves lány SOHA nem vállalná el, hogy vigyáz 20-30
nála fiatalabb gyerekre.
2. Még 13 évesen hagyján, de annál fiatalabban ("ez már
hagyomány") nincs olyan szülő, aki megengedné, hogy a gyereke elmenjen egy
olyan "buliba", ahol nem lesz felnőtt. Még azt, hogy náluk bulizzon
egy rakás 10 éves.
Értékelés: akármennyire szimpatikus az író, ez így is csak
5/3 (jó indulattal!)
By: #determinateFB
"Több kritikát is olvastam erről a könyvről, ám a negatív vélemények ellenére mégis úgy gondoltam, hogy belevágok." Az enyém is köztük volt? :D
VálaszTörlésPontosan:)
Törlés